Kegyetlen: faléccel verte agyon barátját a veszprémi férfi, aki aztán balesetnek álcázta volna mocsk
- Nitin Singh
- Jul 14, 2021
- 1 min read
Barátja lakhatással segítette a veszprémi férfit, aki köszönet helyett egy kerítésléccel részegen agyonverte őt.
Barátja lakhatással segítette a veszprémi férfit, aki köszönet helyett egy kerítésléccel részegen agyonverte őt.
A két barát már egy ideje ismerte egymást, mikor pedig egyikük megszorult, a másik lakhatást ajánlott neki a saját házában. A két férfi egy ideig békében élt együtt, bár gyakran összekaptak, ugyanis mindketten szerették az italt, részegen pedig sokszor veszekedtek a ház körüli munkán.
Így történt ez a tragédia napján is, amikor a befogadott férfi részegen hazatántorgott, és azt látta, hogy a házigazda is kiütötte már magát egy nagy adag piával. A férfit erre azonban egy megmagyarázhatatlan, állatias düh öntötte el, olyannyira, hogy szó nélkül, brutális kegyetlenséggel esett neki az alvó jótevőjének:
először ököllel, majd egy faléccel ütötte, ahol érte, végül a mellkasára és a nyakára is rátapasott.
Olyan kegyetlenséggel verte, hogy a férfin végül 70 sérülés keletkezett, ezután pedig bele is halt a támadásba. Miután a részeg gyilkos rájött, mit is tett, megpróbálta álcázni tettét: a zsaruknak azt hazudta, hogy barátját baleset érte.
Természetesen magyarázata erősen sántított, így a rendőrök hamar rájöttek, hogy hazudik. A bíróság a kegyetlenség miatt életfogytiglani fegyházra ítélte, melyen most a másodfokú bíróság szigorított: felemelte a a feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontjának idejét.
Related Posts
See AllMaybe I’m the one who hasn’t been paying attention but when i think of Hulu, I think of TV first. Great TV! But also, just TV. Color me...
My fellow fans of espionage, it’s looking like we’ll finally see No Time to Die, a.k.a the 25th James Bond movie, a.k.a. the James Bond...
Last night, it was finally the night LeVar Burton fans had been waiting so long for: Burton took the Jeopardy! stage as a Season 37 guest...
Comments